Az érdekes, sziklatömböt Zamárdi nyugati faluvégén, a Kiserdő dombhajlatai között találjuk meg.

Az erősen lekopott, hullámos felszínű sziklán egy vályúszerű mélyedést és ennek végén tűzgödröt látunk. A sziklához délről egy kör alakú, nehéz, faragott kő támaszkodik. A közelben álló kisebb kövön pedig két nyom látható.

A legenda szerint erre járt a gyermek Jézus Szűz Máriával és Szent Józseffel szamárháton. A kő mellett elmenve, a szamár odakapott a szikla oldalán kinőtt fűcsomóhoz, ezért lett a kő neve Szamárkő. A két nyom pedig Jézus lábnyoma és a szamár patájának nyoma. Eddig a legenda. A régi öregek azt vallják, hogy a követ a tihanyi tűzhányó dobta át ide, vagy a vízözön hagyta itt. Egy régebbi balatoni ismertető pedig azt írja: A Szentföldről hozták a keresztes vitézek.

Mindez mese. A valóság az, hogy a kő helyben képződött a vulkáni utóműködés idején. A mélyből feltörő gőzök és gázok, a forró víz és a benne lévő ásványi anyagok cementezték össze a homokot szilárd kőzetté. A szürke homokkőben megkövült csigák láthatók. 1942-ben Margittay Richárd író és villatulajdonos kutatta a kő eredetét és szerepét. A követ fehér ló áldozati kövének tartotta. Ajánlotta a kő megásását. 1961-ben a Balatoni Intéző Bizottság megásatta a kő környékét, de semmi értékesebb lelet nem került elő. A kő mellett, mélyen, kővésőket, kicsi, agyagból égetett női istenszobrokat, idolokat találtak, töredezve, cserepek kíséretében. A leletek egy része a megyei múzeumba került.

Kedvelt kirándulóhely, óvjuk és védjük mindannyian!