A Kőhegy – kilátó Zamárdi csodálatos balatoni panorámát adó magaslati pontja a szőlőhegyek között, ahova a község 2000-ben a Millennium emlékére kilátót épített.

A községtől délnyugatra emelkedik ez a szép környezetű, kiváló szőlőtermő, csodálatos panorámát nyújtó magaslat, romantikus pincéivel, hétvégi házaival.

Nevét feltehetően a talajból kiálló kövekről kaphatta, ezek ugyanis csak itt találhatók, a környező dombokon sehol. A Szamárkőtől kellemes sétával a pincesoron nézelődve feljuthatunk a Kõhegy tetejére (219,8 m), ahonnan csodálatos panoráma tárul elénk.

Előttünk csillog a Balaton, kitárva minden szépségét, tekintetünket Kenesétől Tihanyon át Badacsony bazalt-koporsójáig hívogatva. 1948-ig itt állt szinte sértetlenül a Tihanyi Apátság kőhegyi szőlőgazdaságához tartozó szép présház, ami már messziről magára vonja az utasok figyelmét.

Sajnos a II. világháború utáni események azt a régi szép épületet sem kímélték; anyagát széthordták, megsemmisült. A Kőhegyet már a kelták és a rómaiak is lakták. Kelta kori urnatemetőjének leleteit a Nemzeti Múzeumban őrzik. A rómaiak is felfedezték ezt a csodálatos fekvésű helyet, és villákat építettek a hegy nyugati lábánál. A hajdani épületek maradványai napjainkig is a felszínre kerülnek a földművelési munkák alkalmával.

Itt, a Kőhegyen is láthatunk egy szép kőkeresztet, melyet a gondos szőlősgazdák megóvtak minden történelmi vihartól, és napjainkban is szeretettel gondoznak. A hajdanvolt présház helyére 2000. szeptember 10-én a község a millennium napján felavatta a kilátót.

A Kőhegyre a Zamárdi vasútállomásról induló sárga túrautvonalat követve juthatunk fel.